Csólyospálos



1. TÖRTÉNET
Lakosság száma: 1869 fő Belterület: 90 ha Külterület: 6420 ha
A település Bács-Kiskun megye délkeleti csücskében, a Kiskunság keleti peremén, Kiskunmajsától 12 km-re, a Szegedre vezető műút mentén fekszik.
A terület az őskortól
kezdve folyamatosan lakott volt, bronzkori és népvándorlás kori jelentőségét
régészeti források igazolják. A falu határából került elő a híres csólyosi
kun sírlelet. A XV. századi írott forrásokból már ismert a Halas központú
kun szállások területén fekvő Csólyosszállása és Pálos helységek neve is.
A XVIII. századi jászkun redemptió következtében a kiskunmajsa-szegedi műút
nyugati oldalán fekvő Pálospuszta.
Kiskunmajsához, az út keleti oldalán levő Csólyospuszta Kiskunfélegyházához
tartozott. A két puszta egyesítésére, önálló községgé válására már a századfordulót
követően helyi kezdeményezések indultak. Csólyospálos falu azonban csak 1945-ben
kezdhette meg önálló életét. A név azonban a két puszta tanyavilágára vonatkozott,
hiszen ekkor a faluközpont még nem alakult ki. A község belterületét 1948-ban
jelölték ki. A következő évek során épült fel a majsai út mentén a községháza
és az orvosi rendelő, megkezdődött a telefonhálózat kiépítése. 1962-re alakultak
ki az utcák. Ebben az időben adták át az új postahivatalt, majd a tűzoltó
szertárat és a könyvtárat, felállították a hidroglóbuszt. A 70-es évek elején
került sor a tanyai iskolák villamosítására és megkezdődött a tanyák villamosítása
is. Az akkor nagy erőkkel induló lakóház-építkezések eredményeképp kialakult
a falu belterületének mai szerkezete. Bár a falu határában egyre több az elhagyott,
romos tanya, a külterületeken élők száma is jelentős.
A Kiskunság keleti peremén fekvő település talaja futóhomok, foltokba jobb
minőségű földdel. Határában homokpuszták, szikesek, erdők zsombékos laposok
váltják fel egymást. Környékén édesvízi mészkő felszíni előfordulása miatt
tájvédelmi terület van. Éghajlatának jellegzetessége az országosan is kiemelkedően
nagy hőingadozás.
A lakosság több mint a fele mezőgazdaságból él. Jelentős a kukorica-, gabona-
és zöldségtermesztés, a szarvasmarha- és sertéstenyésztés. 2001-től korszerű
állatfelvásárló telep segíti a gazdákat. Csólyospáloson 63 egyéni vállalkozót
tartanak nyilván.
![]() ![]()
|
A településen
a 70-es évektől elkezdődő nagyobb arányú építkezéseknek köszönhetően jelenleg
1005 lakóház van, melynek fele vezetékese ivóvízzel ellátott. A villanyhálózat
kiépítését 1958-ban kezdték meg. A külterület villamosítása 1972-ben indult
meg, 1980-ra közel félezer tanyában égett a villany. Az 1984-ben üzembe helyezett
gázhálózatba már a lakások 39 %-a kapcsolódott be. A község minden utcája
szilárd útburkolattal ellátott. A lakások 30 %-ában működik vezetékes telefon.
2001-ben saját erőből, területfejlesztési támogatásból és a lakossági összefogásból
50 milliós költségen megépült a Közösségi Ház. A 70-es évek közepéig négy
külterületi iskola működött a település tanyavilágában lakó diákok oktatásának
biztosítására. Ma a központban levő iskola a település egyetlen oktatási intézménye,
melyet 2002-ben 160 tanuló látogat. A napközi otthonos óvoda 50 kisgyereket
lát el.
1995-ben jelent meg a település múltját bemutató tanulmánykötet.
Csólyospálos legjelentősebb
hagyományőrző rendezvénye az októberi Szüreti felvonulás.
3. ÖNKORMÁNYZAT/ KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK
ˇ Csólyospálos
Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Kossuth u. 62. 6135 Tel./Fax: (77) 486-049
Csólyospálos Községi Önkormányzat Képviselő - testülete
Polgármester: Csányi Mihály
Alpolgármester: Balogh Béla
Képviselők: Barka László. Bitó Alajos, Gyuris Ferenc, Jenei Antal, Seres
Ferenc, Sisák József, Sisák Sándor, Szögi Zoltán
Megbízott jegyző: Kovács Tímea
ˇ Közérdekű telefonszámok
Postahivatal: Kossuth u. 50 (77)486-025
Rendőrség: Kossuth 62. (77) 486-038
Orvosok, orvosi ügyelet, mentők, gyógyszertár, állatorvos
ˇ Háziorvosok, fogorvos címe, rendelési ideje
ˇ Dr. Kukrehel Anikó
Hétfő, kedd, csütörtök, péntek 8 - 12 óráig
Cím: Csólyospálos Kossuth u. 57. Telefon: (77) 486-014
ˇ Dr. Szabó Tibor
Hétfő: 7 -12 Kedd: 13 - 18 Csütörtök: 13 - 18
Cím: Csólyospálos Kossuth u. 57.
ˇ Kígyó patika
Nyitva tartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek 8 - 12
Szerda: 12 - 16
ˇ Állatorvos: Dr. Szűcs Mihály
Csólyospálos Széchenyi u. 2. Telefon: (77) 486- 033
4.
INTÉZMÉNYEK
Általános Iskola és Napközi-otthonos Óvoda
Csólyospálosi Közösségi Ház
5.
SZÁLLÁSHELYEK
Vendéglátó helyek:
ˇ Vendéglő
Cím: Kossuth u. 206.
ˇ Zsuzsi presszó
Cím: T. 206.
ˇ Korona söröző
Cím: Kossuth u. 103.
6. ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK
ˇ "Csólyospálos
Községért Közalapítvány"
ˇ "Csólyospálos Község Közbiztonságáért Közalapítvány"
ˇ Csólyospálosi Diák- és Szabadidősport Egyesület
ˇ Falusi Sportegyesület
ˇ Önkéntes Tűzoltó Egyesület