Kömpöc

1. TÖRTÉNET
Kömpöc az Alföld
Duna-Tisza közének Kiskunság tájegységén fekszik, Bács-Kiskun megyében. A
település Csongrád megyével határos. Északi szomszéd település Csengele, dél-kelet
felől Balástya, dél-nyugati felől Csólyospálos, észak-nyugat felől Kiskunmajsa
határolja.
A községen a Kisteleket és Kiskunmajsát összekötő 5411. sz. út halad át. Kiskunmajsa
központjától 12 km, Kistelektől 9 km a távolság. A község területe 3000 ha,
ebből a belterület 63 ha.
![]() |
A
község neve egy "Kömpöcz" nevű vitéztől származik. Több, mint
200 évvel ezelőtt ez a pusztaság az egri érsek birtokába került. Az első
betelepülők 1850-52 környékén jöttek, és a mai belterület helyén építettek,
náddal, szalmával fedett kunyhószerű építményeket. Az egri káptalan bérletbe adta a területet az itt lakóknak, így kezdett benépesülni a puszta. Állítólag jártak erre a nevezetes betyárok, Rózsa Sándor és Bogár Imre is. A terület közigazgatásilag Kiskunmajsához tartozott. |
| Fotó: Szatmári József |
1896-ban felépült
az első iskola, egy tanteremmel. Az iskola építéséhez a lakosság kézi és igaerővel
járult hozzá. 1922-ben két tanerős lett az iskola, a tanulók létszáma 230-250
között volt. 1926-ban a külterületen is épült egy iskola, ott 60-65 tanuló
volt. A község tanítói köztiszteletnek örvendtek, nevük máig is fennmaradt.
1938-ban a belterületen újabb iskolaépületet építettek.
A település lakossága állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozott.
Sajnos az ipar megtelepedésére nem volt lehetőség. A község 1950-ben kapott
önállóságot, lakosainak száma ekkor 1335 fő volt. A községben már 1949-től
működött postahivatal és a tanácsháza is felépült 1950 őszén. 1957-ben bevezették
a villanyt a községbe, a 70-es években egészséges ivóvíz biztosítására megépült
a törpevízmű és a vízhálózat. 1981-től működik óvoda, 1994-ben a község valamennyi
utcája szilárd burkolatot kapott, 1998-ban pedig kigyullad a gáz is. Jelenleg
a településnek 803 fő lakója van.
2.
KULTURÁLIS ÉRDEKESSÉGEK, LÁTNIVALÓK
3. ÖNKORMÁNYZATI / KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK
|
Kömpöc
Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Kömpöc
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete |
![]() |
|
Fotó:
Szatmári József
|
Nyilvános
állomások: Csücskő dűlő; Petőfi S. u. 11.
Orvos: Dr. Molnár Márta (Molnár-Med Betegségmegelőző és Gyógyító) Petőfi
S. u. 8.; Tel: (77) 487-696
4.
FEJLESZTÉSI PROGRAMOK
Önkormányzat által jelenleg szabadidő és halastó kialakítása.
5.
INTÉZMÉNYEK
Polgármesteri Hivatal, Petőfi S. u. 10.; Tel/fax: (77) 487-502
Általános Iskola, Rákóczi u. 2-4.; Tel.: (77) 487-505
Napköziotthonos Óvoda, Rákóczi u. 6/b; Tel.: (77) 487-512